Wonder Bunny Törpenyúl Tenyészet
www.wonderbunny.hu

  Táplálás

 

 
A főszabály: A nyúl fűevő! Nem táp, gabona, gyümölcs vagy zöldség...hanem fű, tehát széna!

 

     

A széna: fontos táplálék, szárított fűfélék, szürkés-barnás zöld vagy még teljesen zöld színű, lágy tapintású.

A jó minőségű széna fontos! A sárga, poros, apró szemű és régi széna betegségekhez vezet.

 

A szalma: sárga színű, alomnak használjuk, gabonák szárított szára, keményebb és erősebb szálú.

 

A táplálás nagyon fontos, a nyuszik emésztése rendkívül érzékeny és csak akkor tud kiürülni az emésztőrendszerük, ha ismét esznek. Tehát nem napi egyszer kell a nyusziknak adni, hanem széna mindig kell hogy legyen előtte, hisz ennek kell lenni a főtápláléknak. Mint már említettem a nyuszi fűevő, azaz csak ez koptatja megfelelően a fogakat és a jó emésztéshez, megfelelő súly eléréséhez és megtartásához elengedhetetlen a sok széna evése

Ez nem jelenti azt, hogy mást nem ehet a nyuszi, természtesen ehet törpenyusziknak gyártott megfelelő összetételű eledelt és majd 3 hónapos kora után zöldséget, gyümölcsöt is. Viszont fontos, hogy ezek csak kiegészítik a széna és fűfélék evését, nem pedig helyettesítik azt.

  Táplálási piramis

 

A nyuszik folyton növésben lévő foguk miatt sűrűn rágcsálnak, hisz állandó kényszerük van a foguk koptatásra. Ezért nagyon szeretik faágak kérgét lerágni, mert a metszőfogakat jól koptatja, ez viszont nem helyettesít a széna evését ami az egész fogazatot koptatja a hosszabb örlésnek köszönhetően.  3-4 hónapos kortól kínáljuk különböző ágakkal, tegyünk le nekik esetleg egy farönköt amire előszerettel fel is ugranak, kaparják, szimatolják és rágcsálják. 

 

 

Megfelelő napi arányok

Szénából, szárított fűfélékből Korlátlanul! Ideális adag kb. egy akkora kupac mint a nyuszi maga
Eledelből, tápból 3-4 evőkanál / nap ajánlott a nyuszi méretétől függően
Friss zöldből, zöldségből,  gyümölcsből

3 hónapos kor után fokozatos bevezetéssel, csak kiegészítésként adható 

 

 


  

Mit szabad és mit nem?

 

Mindig legyen a nyuszi előtt Amit szabad  Minimálisat szabad adni Tilos

FRISS VÍZ

 

SOK SOK SZÉNA
 

Zöldségek Zöldtakarmányok, fűszerek és gyógynövények Puffaszt, magas cukortartalma miatt hizlal vagy egészségtelen Mérgező vagy emészthetetlen

Kérges faágak

 

Megfelelő ágak: málna/szeder/áfonyabokor, almafa, körtefa, mogyoró, nyárfa, fűzfa (szárítva hántolva), hárs, galagonya, eperfa.

Az ágakat lehetőleg ne legyenek túl nedvesek (ne eső után vágjuk), de ne is legyenek teljesen kiszáradva.

 

 

Fafajták, amiket NEM lehet adni:
dió, mandula, cseresznye, barack, s
zilva, 

cédrus, citrom, fenyő, akác,tiszafa, éger, kőris

 

Készítette: Sz.T.Zsófia

www.wonderbunny.hu

articsóka

borsó hüvely

cikória

cukkini

csicsóka

édeskömény

fehérrépa

galambbegy

paprika (kivéve erős)

paszternák

petrezselyem

répa és zöldje

reteklevél

rukkola

spárga

sütőtök

uborka

zeller

 

 

 

almavirág

bazsalikom

búzafű

borágó

cickafark

csalán

csipkebogyó

friss fű

kamilla

kapor

kömény

körömvirág

lestyán

levendula

lóhere

menta

mezei zsálya

mogyorólevél

napraforgó

napraforgó virág

pitypang

perjefélék

ribizlilevél

rozmaring 

rukkola

rózsa

százszorszép

tárkony

tyúkhúr

útifű

 

 

Gyümölcsök magas cukortartalmuk miatt:

áfonya

alma

ananász

banán

barack

dinnyék

eper

körte

málna

papaya

szeder

szőlő

 

 

 

lucerna

 

 

Magas oxaláttartalmú zöldségek:

spenót

cékla

sóska

avokádó

bab

borsószem 

brokkoli

lencse

burgonya

csonthéjasok

egzotikus gyümölcsök és héjuk

fehér és vörös káposzta

kukorica

fejes saláta és jégsaláta

hagymák

karfiol

kelbimbó

mogyoró

paradicsom

méz, cukor, kenyér, csoki és minden emberi táplálék

 

 

Mérgező növények 

Kerti bokros dísznövények: fenyőfélék, tisztafa, magyal, fagyal, borókák, bodza, borostyán, boroszlánok, tuják, díszberkenyék, lilaakác kérge és levele, kecskerágó, aranyeső, ördögcérna

Kerti virágok és növények: liliom, írisz, kardvirág, len, édesgyökér, szarkaláb, gyűszűvirág, sisakvirág, ricinus, sétányrózsa, kikericsek, kökörcsinek, díszszegfű, gyöngyike, szellőrózsa, farkasalma, gyöngyvirág, tulipán, nárcisz, jácint, leander, aranytrombita, muskátli

Szobanövények: Philodendron, cikász pálma, fikusz, kroton, bambusz hajtás, kávé, babér, aloé

Egyéb: hagymás és gumos növények, egzotikus növények, citrusfélék, gyümölcsök magja (vagy bélgondokat okozhat)

 


 

Nem mindegy milyen eledelt veszel

Fontos a magas rosttartalmú és 4 %-nál alacsonyabb zsírtartalmú eledel, hisz nem házinyuszikról van szó, hanem 1-2 kg súlyú törpenyuszikról. Válasszunk pelletesített (egyforma zöld rudakból) álló eledelt.

                         

 

 

Törpenyúl eledel ajánló


 

Eledel Összetétel

Dajana- Country Mix Exclusive - Junior

Gabonamentes

Nyersfehérje 16 %

Nyerszsír 3,5 %

Nyershamu 4,3 %

Nyersrost 20 % 

Dajana- Country Mix Exclusive - Adult

Gabonamentes

Nyersfehérje 14,5 %

Nyerszsír 2,8 %

Nyershamu 5 %

Nyersrost 22 % 

Versele Laga Cuni Crispy Pellets

Gabonamentes

Nyersfehérje 15 %

Nyerszsír 2,5 %

Nyershamu 7,5 %

Nyersrost 20,5 % 

 

Versele Laga Cuni Complete

Nyersfehérje 15 %

Nyerszsír 3 %

Nyershamu 8 %

Nyersrost 20 % 

 

Versele Laga Cuni Junior Complete

Nyersfehérje 15 %

Nyerszsír 3 %

Nyershamu 8 %

Nyersrost 20 %

 

Versele Laga Cuni Complete Senstive

Emésztőrendszeri gondokra

Nyersfehérje 15 %

Nyerszsír 3 %

Nyershamu 8 %

Nyersrost 20 % 


 

Trovet 

Fog és bélproblémákra

Rost 21,4 %
 Fehérje 16,8 %
Nyershamu 7,3 %
Zsír 2,8 %

 

 

JR Farm Grainless Complete

gabonamentes és kálciumszegény is

 

Fehérje 14,2%

Zsírtartalom 4%

Nyershamu 9,8%

Nyersrost 17,9%

 

Real Nature

Fehérje 13%

Zsírtartalom 2,7%

Nyershamu 8,2%

Nyersrost 21%

 

 BunnyNature Rabbit Dream Basic

Gabonamentes

Fehérje 13%

Zsírtartalom 2,7%

Nyershamu 8,5%

Nyersrost 21%

 

*Szakmai véleményem és tapasztalatom szerint a túl kemény textúrája miatt sok nyuszi nem szereti, mert nehezen rágja és nehezen emészti. Ha bélleállásra hajlamos a nyuszid, ne ezt válaszd. 

 BunnyNature Rabbit Dream Young

Gabonamentes

Fehérje 14%

Zsírtartalom 2,7%

Nyershamu 8,5%

Nyersrost 20%

*

Nutrin Complete

Nyersfehérje 14%

Nyerszsír 3 %

Nyershamu 6 %

Nyersrost 20 %

Nutrin Complete Junior

Nyersfehérje 14%

Nyerszsír 3 %

Nyershamu 6 %

Nyersrost 18 %

 

Tápot és szénát beszerezheted a nyuszikra, rágcsálókra és kisemlősökre specializálódott webshopban: https://nyusziplaza.hu/

 

Eledelekről

 

Gabonamentes: Érdemes kerülni vagy minimalizálni a gabonamagvak etetését, ha nyuszink rendszeres emésztőrendszeri problémákkal küzd. Számos gabonamentes táp kapható már, ezek fűfélékből pelletesített prémium eledelek általában. Viszont a napraforgómag és kukorica etetése egészséges nyuszi esetén se ajánlott, mivel igen hízlalnak.

Ideális rost: 18-24% között van az ideális rosttartalma a tápoknak. Fontos tudni nincs két egyforma nyuszi, amennyiben a nyuszi hajlamos hasmenésre adjunk minél magasabb rosttartalmú tápot neki 20-24% -osat, ha inkább bélrendszeri leállásra hajlamos akkor 18-20%-osat, tapasztaljuk ki mi a legjobb az adott nyuszinak. A leállás oka, hogy beleragad a táplálék az emésztőcsatornába ennek oka például: lehet baktérium, gyulladás, kevés víz vagy túl sok rost is.

Érdemes keverni: Gyakran a legjobb megoldás arra, hogy a megfelelő rost/fehérje/zsír tartalamat vagy épp ízt beállítsuk az adott nyuszinak a tápok keverése. Ez esetben keverjünk 2 fajtát minden etetésnél. 

Fogproblémákra: Ha a koptatással gondok vannak érdemes speciális tápot adni a nyuszinak, direkt erre a problémára is gyártanak már eledeleket. Szélsőséges eset, de amennyiben első fogait ki kellett húzni érdemes a tápot esetleg áztatni vagy apróbb darabokra zúzni, tapasztaljuk ki mi a legjobb.

Junior: Általában kisebb darabokból álló eledel, magasabb fehérjetartalommal. 6-8 hónapos korig ajánlott az etetésük. Viszont a nyúlnak rágcsáló fogazata van, így nem kell félteni ha nagyobb falatokat kell elrágnia.

Adult: A felnőtt eledel, kifejlett egészséges egyedeknek. 6-8 hónapos kortól 4-6 éves korig ajánlott etetni.  

Senior: Könnyebben emészthető, idős nyusziknak gyártott eledelek. 4-6 éves kortól.

 

 

Ideális napi adag a friss zöldből például
Egy szelet alma (magok nélkül)
Egy-két karika sárgarépa
Pár szál répa zöldje
Egy kis csokor kamilla

 

A nyusziknak nem muszáj nap mint nap friss zöldet adni, hagyjuk nyugodtan pihenőnapokat. Sőt vannak olyan nyuszik akik egyáltalán nem bírják a zöldségeket/gyümölcsöket vagy csak nagyon kis mennyiségben. Ha hasmenést okoz valami, abból ne adjunk neki. Hasmenés után pedig tartsunk széna napot! 3 hónapos kor előtt a friss zöld bélgyulladást, hasmenést okozhat, ami miatt a pici elpusztulhat, így csak 3 hónapos kor után fokozatosan vezessük be a friss zöldséget, gyümölcsöt az étrendbe. Eleinte 1-1 falatot adjunk mindenből, majd ha az nem okoz gondot akkor 1-1 karikát, lényeg a fokozatosság! Ha a nyuszi viszont bélleállásra hajlamos és csak szénát kap magas rostú eledellel, akkor próbáljuk az emésztését könnyíteni zöldekkel, mivel ezek nedvességtartalma és székletlazító hatása segít, hogy ne záródjon el a tápcsatorna.

Figyeljünk erre is: Honnan valóak a zöldségek? Általában a legszebb és legnagyobb zöldségek/gyümölcsök vegyszerezettek, permetesek attól olyan szépek, ezek az emberre lehet nem veszélyesek, de a nyuszi 1-2 kg súlyú kis testében csak gyűlik a méreganyag és ez sűrűn mérgezéshez vezet sajnos. Piacokon és bio pultokon válogassunk, de legjobb ha magunk állítjuk elő cserepekben, kis kertben a zöldséget vagy csak ellenőrizhető bio falatokat veszünk. 

A nagyáruházakban kapható mézes, cukros vagy joghurtos jutalomfalatokat és rudakat hanyagoljuk. A nyulaknak ezekre nincs szükségük, sőt nagyon hizlalnak! Figyeljünk oda nyuszinkra és ne hizlaljuk el, mert hamarabb elveszíthetjük emiatt. Ha törpenyuszink túlsúlyos akkor változtassunk étrendjén, egy egészséges nyuszi mindig fitt! Ilyenkor csökkentsük az adagokat (de ne éheztessük) és törekedjünk cukormentességre (kerüljük pl.: gyümölcsöket és répát) és adjunk több szénát ! A nagy, feszülő has oka, túl sok zöldség is lehet, a nyuszik könnyen „lezabálnak” és többet esznek mint kellene, így ne adjunk neki 1-1 maroknyi zöldségnél/gyümölcsnél soha többet, akkor sem ha úgy tűnik, hogy jól esik neki.

 

 

A nyuszik 70%-a emésztési problémák miatt pusztul el, így erre nagyon figyeljünk! Ha a nyuszid rosszkedvűen gubbaszt, nem mozog annyit mint szokott, nem eszik vagy nem ürít, akkor azonnal vidd állatorvoshoz!