Wonder Bunny Törpenyúl Tenyészet
www.wonderbunny.hu

Fajtaismeret, avagy milyen fajta nyuszit is szeretnék?

A következőkben rövid leírásokat láthatsz a törpenyuszik fajtáiról, de leginkább a nálunk is tenyésztett fajtákról.

 

AZ ÁLLÓFÜLŰEK

 

Színes törpe (Holland törpe): Nevét onnan kapta, hogy a nagytestű holland tarka nyúlnál jelent meg ez a mutáció először. Egy alomban egy sokkal kisebb testű, de egészséges nyuszi született. Ezt hívjuk ma törpeség génnek, tehát ők voltak az első ekkora nyuszik. A színes törpék igazi kis gombóckák. Fülük elvárt mérete csak: 5-6 cm, testük kis tömzsi golyó és fej nem hosszúkás, hanem kerek gombóc. Súlyuk: 0,8-1,5 kg. Tehát ők rövid szőrű, állófülű állatok. Akinek fontos a nagyon picike nyuszi az ilyet válasszon. 

          

           

 

       

     


 

Oroszlánfejű törpe: Nevét jellegzetes sörényéről kapta, ami a színes törpéknél megjelent mutációból jött létre, tehát a kettő között lényegileg nem sok a különbség. (Ilyenkor az aljszőr hosszabbodik meg.) Ami a gazdikat érinthet az az öröklés, két sima génes oroszlánfejű nyuszinak születhetnek: színes törpe (sörény nélküli), sima (egyszeri) génes oroszlánfejű törpe és duplagénes oroszlánfejű törpe (hosszabb szőrű) kicsinyei is. A dupla gén, azaz mindkét oldalról örökölte az oroszlánfejet, egy szinte „dupla sörényt” okoz. Homloka és akár egész feneke, teste dúsabb, hosszabb szőrű lesz. Nagyon kis mutatós nyuszik a duplagénesek, szőrük több gondozást igényel viszont, a szálak szárazabbak, jobban szálnak és inkább gyapjasabbak, nem pedig fényesek és lelapulnak. Tehát inkább vattaszerű a szőrük és kicsiként szinte olyan mintha nem nőne egyformán a szőr, csupasszabbak kicsit 3-4 hetes korukig, de ez csak azt jelenti, hogy a vattaszerű szőr később mutatja meg magát, utána igazi kis szőrgolyók lesznek. Az ő fülük 5-7 cm és súlyuk 1-2 kg.  

(Elég változatos a standard országonként,jelenleg Magyarországon nem hivatlos fajta, tenyészetünkben törekszünk a színes törpe stanrdarja és mérete felé tenyészteni.)

                   

 

     

 

Dupla génes oroszlánfejűek Szimpla génes oroszlánfejűek

 

 


 

Állófülű kicsik fejlődése

                   5. nap                                              10. nap                                          3 hetes                                          5 hetes

 


 

A LÓGÓFÜLŰEK

Ez a fajta állófüllel születik, a fülek általában 6-12 hetes kor között konyulnak le!

 

Törpe kosorrú: A kosorrú nyuszik becsapják a kezdő nyuszigazdikat, hisz kosorrú=lógófülű, míg a laikus nyuszit kereső azt hiszi csak nyomott orrot jelent, de lehet az állófülű is, ez nem igaz. Tehát a kosorrú nyomottabb orrú, kerekebb fejű és lógófülű nyuszit jelent. A köztudatban sokszor úgy szerepel: " a hosszú fülű nyúl". Ezeknek a nyusziknak a fejükön korona látható, ami egy kis kiemelkedő rész. Füleik szép hosszúak állukig vagy kicsit lentebb érnek (nem érhetnek teljesen le), fülvég kerek, nem emelgetik és nem állhat szét sem. Súlyuk: 1,5-2 kg. Tehát ők rövidszőrű, lógófülű állatok.

 

             

 

________________________________________________________________________________________________________

 

Oroszlánfejű törpe kosorrú: Ugyanaz vonatkozik rájuk mint a kosorrúra, csak "oroszlánsörényük" is van. Amit ugyanúgy örökítenek mint az oroszlánfejű törpe. Viszont nem a kettő keveréke ez a fajta, tehát oroszlánfejű törpét és kosorrú törpét összetenni nem lehet, mert hibás, beteg egyedek születhetnek, mivel a koponyájuk teljesen más. Leginkább fog és szájpadlási gondokat okozunk ezzel, ami legtöbbször ki sem derül pici korukban, csak később. Tehát az oroszlánfejű törpe és a kosorrú oroszlánfejű törpe két teljesen különböző fajta, csak a szőrzet ugyanolyan (=sörényes). A testük pedig olyan, mint a sima kosorrúnak.

 

 

                                                                       

 

Szimplagénes oroszlánfejű kosorrú Duplagénes oroszlánfejű kosorrú

A duplagénes oroszlánfejű szőrének fejlődése:

___________________________________________________________________________________________________________

Mini kosorrú, mini oroszlánfejű kosorrú: Ők a kosorrú törpék „kicsinyítése” révén jöttek létre külföldi kitenyésztéssel. Tehát nem véletlenszerű mutációról beszélünk már (mint pl. színes törpe), hanem direkt emberi tenyésztésről. Lényegében a kosorrú törpe nyuszikra hasonlítanak, különbség: még nyomottabb és kerekebb fej, rövidebb fül, kisebb súly. Súlyuk: 1,2-1,7 kg közütt mozog a standard szerint, ettől függetlenül előfordulnak 1 kg és 1,8 kg egyedek is. Törpeséggént hordozó fajták, így végtagjaik, füleik is rövidebbek. Tehát lógófülű állatok, amik lehetnek rövid szőrűek, sörényesek vagy mint ahogy a többinél is lehetnek különböző szőrváltozatok itt is. Lásd lentebb.

           

               


 

Lógófülű nyuszik fejlődése

         1 hetes                        2,5 hetes                   3,5 hetes                    4 hetes               6 hetes                3 hónapos               5 hónapos

 


A szatén, rex és kasmír szőrváltozatok, melyek lehetnek lógó és állófülű nyuszikon egyaránt:

 

 Szatén: Vékonyabb szőrszálak, csillogó és fényes és intenzív színű szőr. A nagytestű szatén nyúlból jött  létre. Lehet kosorrú is szatén és színes törpe is szatén, őket már szatén törpének hívjuk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A különbség normál türingiai és szatén türingiai között kölyök korban

 

 

 

 Rex: Szintén lehet álló- és lógófülű nyuszinál is ez a szőrváltozat. A szőrszálak egyforma  hosszúak, tehát nem különböző az alj és fedőszőr hossza, mint a többi nyuszinál. Így úgy néz  ki mintha nyírva lenne.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Kasmír: Hosszú, gyönyörű szőrt jelent, ami az egész testén hosszú, de a fején, nyakán nem,  ellenben az oroszlánfejűséggel. Őket a hosszú szőrű rókanyulakból tenyésztették ki, de nem az  aljszőr hosszabbodik meg, hanem a fedő. Ezek a nyuszik rendszeres fésülést igényelnek. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Felhívom a figyelmet arra, hogy a "toy" fajta nem létező fajta! Az „extra mini” vagy „toy nyuszi” megnevezés hirdetésekben, szaporítóknál, kereskedésben sűrűn olvasható, ez csak „marketing” fogás. Ilyen fajta nem létezik. Az ilyen eladó vagy azt se tudja milyen fajta nyuszija van vagy csak direkt befolyásolni akarja ezzel a vevőt. Az ilyennek senki se dőljön be.

 

Ha érdekelnek a színek is klikk ide.

 


 

Eredet és származás

 

 

A nyulak eredetileg az Ibériai-félszigetről származnak (Spanyolország). Ezek természetesen üreginyulak voltak, ezek háziasításából terjedtek el a házinyulak. A nyulak kisemlősök és nyúlfajták, nem rágcsálók! De nem is üreginyulak, mert az üreginyúl fészeklakó állat, azaz üreget ás magának a föld alá. Lakóhelyüktől nem szeretnek messzire menni. A házinyúl fészekhagyó állat, csak elléskor és fiókaként laknak fészekben.

Az üreginyúl nem mezeinyúl, ezt néha összekeverik. Probléma a magyar nyelvvel van, konkrétan a „vadnyúl” kifejezéssel amit mindkét nyuszira használják. Angol nyelvben a mezeinyúl neve: hare, az üreginyúlé: rabbit. A házinyúlé: domestic rabbit. Tehát helytelen a magyar vadnyúl kifejezés mert mindkét nyúl vadon él. A házinyulak tehát az üregnyulakból és a havasi nyulakból alakultak ki. 

 

 

 

Az üregi nyúl

Fele akkora mint a mezei nyúl. A fiókái csupaszak, vakok, 30-32 napig vemhes. Színe szürkés sárgás. Dombos vidéken él.

A mezei nyúl

Teste nagyobb, fiókái születéskor is szőrösek és látnak, 40-42 napig vemhes. Színe vöröses barna. Mezőkön, erdőszéleken él.

 

 

 

A házinyúl rendszertani helye

 

Emlősök

 

Rágcsálók

 

 

Nyúlszerű rágcsáló

 

Rágcsáló

Pocoknyulak

Nyúlfélék

Mókusalakú

Egéralakú

Sülalakú

Üreginyulak

Tulajdonképpeni nyulak

 

 

Üreginyúl

Mezeinyúl

 

 

Házinyúl

 

 

 

 


 
A nyulak megnevezése

Nőstény: nőstény, fialás után anya

Hím: bak

A fialás/ellés során: fiókákat hoz a világra. Ezek nyúlfiókák/nyúlfiak. Később növendék, süldő.

Miután cseperednek elhagyják a fészket. Először 2-3 hetesen jönnek ki a fészekből, kb. 4 hetesen véglegesen elhagyják azt, de akár 7-8 hetes korukig szophatnak.

A nyulak fajtája közötti különbségek: méret, felépítés, szőrzet, szín, fülek. Mintegy 150 fajta nyúlról beszélhetünk, csak a legelterjedtebbekről beszélnék pár szót.

A nagyméretű nyulak hízelgők, kezesek, békések és fogékonyabban, ellenben a törpe és mini fajtákkal amik temperamentumosak, sőt néha szemtelenek.

 Kérdés

Neked melyik a kedvenc nyuszifajtád?
Színes Törpe
Oroszlánfejű törpe
Kosorrú törpe
Kosorrú oroszlánfejű törpe
Kosorrú mini
Oroszlánfejű kosorrú mini
Kasmír kosorrú